Hírek

11 okt
DEDM: egyre több résztvevő
Már több mint 1200-an kapcsolódtak be a Debreceni Egyetem egyedülálló, kifejezetten a dolgozók mozgását célzó és szorgalmazó programjába (DEDM), amelyet csaknem másfél éve indított útjára a DEAC szabadidősport szakosztálya.
09 okt
SHS: debreceni sikerek
Kiemelkedően szerepeltek a Debreceni Egyetem hallgatói a Sportszakos Hallgatók Sporttalálkozóján (SHS). A sporttudományi képzéseket nyújtó felsőoktatási intézmények versenyén érmeket és egy sportági bajnoki címet is bezsebeltek a DE kiválóságai.
04 okt
Kisorsolták a Buzánszky Kupa csoportbeosztásait
Rekordszámú csapat nevezett a Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa (BJLEK) őszi szezonjára, és ezúttal is megrendezik a női divízió küzdelmeit. A jövőre húsz éves jubileumot ünneplő egyetemi labdarúgó bajnokság különleges jelentőséggel bír a DE sportéletében – hangzott el a sorsoláson.
02 okt
Sikeres nyílt nap az E-sport Központban
Rengeteg érdeklődő volt kíváncsi a Debreceni Egyetem E-sport Központjára, valamint a DEAC E-sport szakosztályának működésére a nemrég megrendezett nyílt napokon. A Nagyerdei Stadion külső karéján található létesítménybe nyolcvanan látogattak el a két nap alatt.
20 szep
EUG: kevesebb mint 300 nap a rajtig
A nyári 3x3-as Kosárlabda Egyetemi Európa-bajnokság (EUC) értékelése és a jövő évi Európai Egyetemi Játékok (EUG) előkészületei kapcsán tartott kihelyezett ülést a Debreceni Egyetem szervezőbizottsága Mádon.
14 szep
Kiváló sportolóit díjazta a Debreceni Egyetem
A hazai és a nemzetközi sporteseményeken kiemelkedően szereplő hallgatók vehettek át kitüntetést szerdán a yoUDay előtt a Nagyerdei Stadionban rendezett ünnepségen. A Debreceni Egyetem Kiváló Sportolója címet idén harminchárom versenyző kapta meg.
12 szep
A SET szakemberei is hozzájárultak az atlétikai vb sikeréhez
A fizioterápiás egység szakmai vezetését látta el Szántó Sándor, a Sportdiagnosztikai, Életmód és Terápiás Központ orvosigazgatója, a Debreceni Egyetem Sportorvosi Tanszékének vezetője a világbajnokságon. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) vezető orvosai elismerően beszéltek az egység felépítéséről és működéséről.
08 szep
DEDM: egészségügyi dolgozók sikere
Két klinikai egység is dobogón végzett a Debreceni Egyetem Dolgozói Mozgásprogramjának (DEDM) augusztusi megmérettetésében. A program népszerűsége töretlen, már az egyetem 44 szervezeti egysége verseng hónapról hónapra a dobogós helyekért.
14 aug
Szurkoljunk együtt újra!
A Debreceni Egyetem polgárai a 2023/2024-es szezonban is kedvezményesen vásárolhatnak jegyeket a DVSC hazai mérkőzéseire, így az augusztus 17-i Rapid Wien elleni nemzetközi találkozóra is. A Nagyerdei Stadion egyetemi közösségi szektoraiba már bérletet is lehet váltani!
11 aug
Tudomány a biztonságos sportolás szolgálatában
A DE Sporttudományi Koordinációs Intézete jóvoltából és támogatásával országosan egyedülálló, új, innovatív szolgáltatással várja vendégeit a Debreceni Egyetem fitneszterme. Az UniFit Fintess&Gym Centerbe érkezők ezentúl edzés előtti állapotfelméréssel kezdhetik az aktív sportolást.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.